Tárnoki Kőfejtő Házirendje
Tájékoztatjuk, hogy Ön a Kőfejtő történő belépésével a Házirendben foglalt szabályokat elfogadja, valamint tudomásul veszi, hogy köteles a Kőfejtő munkatársai és biztonsági szolgálata által közölt utasításokat, esetleges korlátozásokat, figyelmeztetéseket figyelembe venni és követni.
A Kőfejtőt mindenki saját felelősségére látogathatja.
Kérjük, óvjuk együtt értékeinket!
A Kőfejtőt nem látogathatják alkoholos befolyásoltság alatti vagy bódult állapotban lévő személyek, illetve feltűnően ápolatlan. Amennyiben a látogató megjelenése zavarja a többi látogatót, a Kőfejtő személyzete felszólíthatja az illetőt a terület elhagyására.
A látogatás során tilos a területen tartózkodók, illetve rendezvényen résztvevők biztonságát vagy a Kőfejtő vagyonát veszélyeztető módon, illetve a közrendet és a közerkölcsöt sértő módon viselkedni.
Mindenki köteles a Kőfejtő helyiségeit rendeltetésüknek megfelelően használni, a környezetet rendben tartani, továbbá óvni és az előírásoknak megfelelően kezelni a területen található eszközöket, berendezéseket és az épületeket is.
Szemetelni tilos. Hulladék csak a kihelyezett hulladéktárolókban helyezhető el.
A tűzvédelmi, járványügyi és más jogszabályi előírások alapján a belépők száma mind a beltéri, mind a kültéri rendezvényeken korlátozható. A belépés, illetve az (ingyenes) rendezvényen történő részvétel feltétele lehet karszalag vagy más, a létszám ellenőrzésére szolgáló eszköz használata. Amennyiben a belépők, rendezvényen résztvevők (együtt: látogatók) létszáma a megengedettet meghaladja, azon látogatók, akiket a Kőfejtő munkatársa, illetve a biztonsági őr erre felszólít, kötelesek a rendezvény helyszínét elhagyni.
Kőfejtőben a mindenkor hatályos Tűzvédelmi szabályzatában foglaltak betartása mellett látogatható.
A 14 éves kor alatti gyerekek csak nagykorú kísérővel látogathatják a Kőfejtőt.
Csoportok esetén a csoportvezetőt, kísérő tanárt, illetve szülőt terheli a felelősség azért, hogy csoportjuk, illetve családjuk minden tagja betartsa a Házirendben foglaltakat.
Gyermekcsoportok esetén a csoportot vezető felelőssége, hogy a létszámhoz igazodó számú felnőtt kísérő segítse a látogatást. A gyermekcsoport vezetője felelősséggel tartozik a Házirend betartatásáért és a gyermekcsoport biztonságáért.
Fegyvert vagy annak látszó tárgyat, szúró- és vágóeszközt, illetve egyéb életre, testi épségre, egészségre veszélyes tárgyat vagy anyagot tilos behozni. A Kőfejtő területére tilos bevinni továbbá olyan méretű tárgyat, amely a többi látogatót zavarja, vagy elzárja a menekülési útvonalat. Felhívjuk figyelmüket, hogy nagyobb tárgyak – pl. roller, gördeszka, bőrönd stb. – tárolását nem tudjuk vállalni.
Tilos a Kőfejtőbe és a környékére tűz- és robbanásveszélyes anyagot hozni. Abban az esetben, ha a látogató jogszabályba vagy jelen Házirendbe ütköző magatartása miatt (például dohányzás, tűz okozása, kézi tűzjelző indokolatlan használata) az automata tűzriasztó rendszer elindul, esetleg a tűzoltóság a helyszínre vonul, az ezzel kapcsolatos költségeket és kárt, a tüzet, illetve a riasztó rendszer elindulását okozó személy köteles az erre vonatkozó felszólítástól számított 5 munkanapon belül megtéríteni.
A Kőfejtő területén elhagyott értéktárgyakért felelősséget nem tudunk vállalni, a megtalált tárgyakat a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5:59. § alapján korlátozott ideig (3 hónapig) megőrizzük.
A Kőfejtő és a látogatók, valamint a kőfejtőben dolgozók biztonsága érdekében a Kőfejtőben videokamerás megfigyelő-, képrögzítő rendszer működik a hatályos adatvédelmi jogszabályok, valamint a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény alapján. A felvételeket a Kőfejtő honlapján megismerhető a Régi Kőfejtő Kft. adatkezelési szabályzatában és a vonatkozó jogszabályokban meghatározott módon és ideig tároljuk.
A Kőfejtőbe történő belépéssel a belépő magánszemély hozzájárul ahhoz, hogy a biztonsági kamerarendszeren keresztül róla felvétel készüljön és hogy ezen felvételeket, illetve az azon található személyes adatait (képmását) a kőfejtő – a biztonsági célok érdekében, az ahhoz szükséges minimális ideig, az adatvédelemre vonatkozó szabályok betartásával – kezelje.
A Kőfejtő befogadóképessége – a mindenkori tűzrendészeti szabályokra is figyelemmel – korlátozott, emiatt amennyiben egyes rendezvények látogatóinak száma eléri a befogadóképesség felső határát, a Kőfejtőbe több látogató nem léphet be („teltház”). A teltházas rendezvényekre be nem jutó látogatók kártérítési vagy más igénnyel – tekintettel arra, hogy a létszám maximálásának oka jogszerű biztonsági intézkedés – nem élhetnek.
Rendkívüli esemény (pl.: természeti katasztrófa, tűz, bombariadó stb.) esetén a látogató köteles pontosan betartani a Kőfejtő dolgozóinak utasításait, valamint az épület kiürítési tervében szereplő előírások szerint viselkedni és felszólításra elhagyni az épületet.
A Kőfejtő fotózható, de a felvételek kizárólag személyes célokra használhatók, kereskedelmi forgalomba nem hozhatók. A fotózást, videókészítést a látogatóknak úgy kell végezniük, hogy azzal mások látogatását ne zavarják.
A Kőfejtő egész területén tilos a dohányzás, elektromos cigaretta használata sem megengedett. A Kőfejtő teljes területére a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény rendelkezései érvényesek.
A HÁZIREND MEGSÉRTÉSÉNEK KÖVETKEZMÉNYEI
A Régi Kőfejtő Kft. fenntartja a jogot, hogy a Házirendet be nem tartó személyektől a Kőfejtő látogatásának lehetőségét megvonja. Az a látogató, aki a jelen Házirendet megsérti, figyelmeztetés után meghatározott időre vagy véglegesen kitiltható a Kőfejtőből, illetőleg ellene hatósági eljárás is indítható. A Házirend megszegéséből fakadó károkért a Házirendet megszegő (vagy a Házirendet megszegő személyért felelős) személy felel. Amennyiben a Házirend megszegése egyben jogszabálysértést is jelent, a Házirendet megszegő (vagy a Házirendet megszegő személyért felelős) személy viseli a jogszabályi felelősséget, őt terhelik az esetleges jogszabályi szankciók.
Kellemes időtöltést kívánunk és köszönjük együttműködésüket a szabályok betartásában!